Hann Endrével és Baka F. Zoltánnal elemeztük a választási eredményeket a SzavazóFülkében
A Medián igazgatója és a HVG gazdasági újságírója elemezte a választási eredményeket és a várható gazdasági intézkedéseket.
A Medián igazgatója és a HVG gazdasági újságírója elemezte a választási eredményeket és a várható gazdasági intézkedéseket.
A fideszes politikus így nem vonul vissza, a kormányfőjelölt azonban így már csak listáról juthat be a parlamentbe.
Az ellenzékre szavazóknak is megköszönte a részvételt, szerinte a magas részvétel is mutatja, hogy mennyire erős a demokráciánk.
Győzelmi beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz–KDNP eredményvárójának helyszínén.
Beszédet mond az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje a választási vereség után.
A pártelnök szerint nem azért építették a mozgalmukat, hogy bejussanak a parlamentbe, ez szerinte csak a kezdet, nem a végcél.
Matteo Salvini, az olasz szélső-jobboldali Liga vezetője nem egy, hanem két tweetet is megtöltött gondolataival.
Az ellenzék közös jelöltje Sára Botondot győzte le Budapest 2-es számú egyéni választókerületében.
A Mi Hazánk elnöke szerint példátlan túlerővel néztek szembe, azonban a parlamentben a nemzet érdekében készek támogatni az ellenzék és a kormány javaslatait is.
Budapest 3. számú egyéni választókerülete az egyik legnagyobb csatatérnek számított a kampányban.
A Jobbik elnöke szerint az összefogásnak nincs alternatívája, erősíteni kell, és készen kell állni, hogy amikor a népharag elsöpri az Orbán-rezsimet, át tudják venni az ország irányítását. De már Márki-Zay Péter nélkül.
Budapest 4-es számú egyéni választókerületében 92,41 százalékos feldolgozottságnál Tordai a szavazatok 50,9 százalékát szerezte meg.
Behozhatatlannak tűnik Menczer Tamás előnye Budakeszin.
A Demokratikus Koalíció elnöke, bár nem mondta ki a nevét, Márki-Zay Pétert tette felelőssé a választási bukásért. Gyurcsány Ferenc a DK-s politikusokkal külön értékelte a választási eredményt.
A magas részvételi arány idén már nem tévesztette meg az ellenzéket, láthatóan mindenki tisztában volt vele, hogy vereség lehet a vége a vasárnapi választásnak. Ekkorára viszont talán sem ők, sem a Fidesz nem számított.
Bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal, gyűlölettel nem lehet eredményt elérni – mondta Lázár.
A fideszes politikus azt írta, telefonon gratulált kihívójának, Hajnal Miklósnak.
A Fidesz ellenzékellenes kampányából egy szó nem volt igaz – üzente a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke.
Negyedszer nyerte meg nagy fölénnyel a Fidesz-KDNP a parlamenti választásokat, a másnap az értékeléseké és a gratulációké, bár abból sok nem érkezett még. Kövessék percről percre frissülő hírfolyamunkat!
Orbán Viktor és népe ismét egymásra talált, az ellenzéknek pedig fogalma sincs, hol vesztette el a sajátját.